a város szagát már lassan egyikünks e véli olyan érdekesnek.már nem az élet illatát jelenti.vagy talán soha nem is jelentette.csak szimplán örültünk neki.örültünk,hogy nem otthon vagyunk,ahol a 15év mindennapjait töltöttük.mára már néhányunknak csak üres falak között hullatott könnyek,éjszakai tanulás,ködös reggelek,koszos víz,vékony falak,latyak,vagy a város zaja jut eszébe az egészről.mind vele jár.és még mennyi rohadt jó dolog...a nyolcadikról nyíló kilátás,a város fényei,a nyüzsgés,a haverok,a suli pince sora,a keramikus srác nevetése és kulcscsomója,a délutáni rajzolások,a zenék,a modell ruháján keletkező árnyék,vagy a dicsérő szavak.de ott vannak a galambok,a zenélő szökőkút és a vonatozás.na meg a sárga villamos....és amit más nem lát,vagy csak nagyon kevesen...a lehetőség.a jövő.
délutánonként,ahogy félszemmel a modellt,félszemmel a papírt figyelem és próbálok valami olyat teremteni,amire zsolt azt mondhatja,hogy ja,ez jó lett!,mindig ott motoszkál a fejemben az,hogy miért csinálom.amikor egyes egyedül,csak nekem ül ott a modell,és zsolt megint mosolyog rajtam,tényleg,ott van az,hogy a jövőmért vagyok ott órák hosszat és ha kell,kínlódok.egyedül.a többiek ezt nem teszik.bár lehet,hogy csak túlságosan bejön a rajzterem hangulata...végül is meglehet.aztán lehet,hogy bekövetkezik,hogy annak az osztálynak köszönhetek meg majd egy csomó mindent.
annyi a jövő,amennyit beletöltesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése