mintha minden este nekem zenélnének.péntekenként még a két dal közti csend is,úgy véltem.aztán azt hittem:újra tévedtem.lehet,hogy nem csak nekem szűkült össze a gyomrom,mikor meghallottam a távoli hegedűszót.minden alkalommal megállhattam volna.csak csendben,lehunyt szemekkel tudatosíthattam volna a csodát.amit nem csak nekem játszottak.mindig tovább mentem,bár néha megtorpantam.majd túl hirtelen jöttem rá,hogy ha itt megállok,minden létező vonatomat letudnám késni.és le is késném.és tényleg tévedtem.már megint.nem játszanak ős senki másnak,csakis maguknak.az emberek csak kisajátítják a dalt.aztán bennük él tovább.vagy nem.kiköhögik,mihelyst poratka megy a torkukra.addig azt mondják,hmm...ez nekünk szól,hallod,megírták a történetet.aztán a cérna elszakad,és máris másnak szól.másnak.neked.nekünk.a zenésznek,saját magának.valóban.a kispál se írta emesének a dalt.csak emeséről.
az emberek fele,akik elhaladtak ott,úgyse azt a hegedűszót hallották,hanem a fülhallgatójukból szóló,szívüknek kedves muzsikát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése