egy kócos majom a szélben

egyre gyakrabban fog el a rettegés.oly gyakran,hogy már magamnak is bevallottam,hogy félek.félek a szeptembertől elkövetkező időktől.vagyis...már a holnaptól is.azt se tudom,mi lesz velem két nap,1 év,egy hónap múlva.és félek.eddig attól irtóztam,hogy minden így marad,semmi se fog megváltozni körülöttem,mára pedig a változástól kezdek.mi a tök lesz velem az idegenben,idegen utcákon,falak közt?mit fogok magammal kezdeni? kiülök majd a parkba,kezemben a jegyzetfüzetemmel és majd firkálok vagy leírom,milyen ocsmányak körülöttem az emberek?tudom,már most,hogyfélni fogok az angol tanáromtól,és félni fogok az angol órák okozta zavaroktól is,viszont tudom,hogy szeretni fogok lejárni az alaksorba,ahol a termbekben terpentin és higító illat van.bár most arrajöttem rá,hogy én baszom el előre a jövőmet.jelenleg tanácstalan vagyok,és kétségbeesett.egy csomó kérdésre próbálok választ keresni,de nagy a valószínűgése,hogy mindre akkor fogom megtudni a feleletet,ha már átéltmem az egészet...ha már letelt  a négy év.amúgy meg..tuti nem én vagyok az egyetlen,aki így érez.vagyis..én ezt nem tudhatom.
ma talán három filmet kezdtem el nézni,és egyik se tudott lekötni,vagy csak egy félóra erejéig.az elmúlt egy évben,arra kellett rájönnöm,hogy kurva kevés olyan film van,ami az én agyamat is leköti.azokat pedig, amiket imádok annyiszor megnézem,hogy csuda,de mégse tudom megunni.

veled álmodni könnyebb,mint egyedül ébren,vagy valaki mással.