egy kócos majom a szélben

az embereket figyeltem a vonatból.meglepő volt.illetve...meglepődtem magamon.pókerarccal bámultam végig mindegyiken.jelenleg nem találtam bennük semmi jót.csak egyszer mosolyodtam el,amikor egy család őrülten integetett egy tagnak,akit ezek szerint kedveltek.de elszomorodtam,míg kassára értem.az álmaim se ígértek 10perc alatt semmi jót.máskor mindig mosolygok az embreken,most pedig csak ez tudott belőlem kiváltani reakciót.talán komolyan ráébredek lassan,hogy basszátok meg,ezek az emberek tényleg nem nyújtanak túl sok jót.nem tudom,mit tudtam órákon át nézni őket,és mosolyogni.mára ez már nem megy.asszem kezd elmúlni a gyerekkor.