tudjátok...

amikor az ember,csak úgy van...tengődik,sodrógik simán a napokkal együtt,néha reménykedve,csodát várva,néha vidáman,de legtöbbször csak olyan élek,lélegzem,létezem életstílusban,egy idő után rájön,hogy maga se tudja,mi a fasz van vele.vagy mit kéne kezdeni ezzel a tetű élettel,ha már megdobtak egy ilyennel.mosolyog párszor,jófej,baromkodik,a mosoly tök jól áll az arcán,de mégis valami hiányzik.hiányzik valami,amit mások nem látnak,de talán még ő maga se tudja,hogy mit is keres,mi is kéne.azzal,hogy kinyitja a hűtőt,előveszi az 52es tatranský čaj-t,tuti nem lesz jobb,de vigaszt remélve,a pohár után nyúl...és vakon keresgél.keres.kutrál,mint egy sebész.keresi a megfertőzött szövetet.keresi a hibát.egyenlőre nem találja...jó lenne magára pisztolyt fogni,lőni,aztán a földre roggyni.

bár egy kicsit merít az ölelésekből,merít a 'szerelmes levekeből',bár azokban is meglátja a rosszat.de azért ott vannak a filmek.a moszkva tér,a kontroll,a tim butron filmek meg a többi.aztán meg ott van a zene.a könyvek.a ceruza és a papír tök jó kombináziója.éledjünk fel,úgy gondolom.

már megint jól esne egy vékonyszál cigi.ezvan.

bocsánat.