kedd, február 28

az előző bejegyzés címét kéne most ideírnom.meg még valami ütőset,de azt most nem tudok.
megittam hét felest,eltörtem egy poharat,sírtam ádámnak,össze-vissza ölelgettem és szerelmet vallottam neki-ő pedig mosolygott.megcsókolt,kijózanított,kinevetett,megölelt,homlokon puszilt és elköszönt.másnap kinyomja,amikor hívom,az sms-re nem válaszol,a telefont kikapcsolja.én meg sírok.bár tök jól vagyok.minden ellenére.valahogy mostanság semmi nem tudja elvenni a kedvem.tudom,hogy bocsánatot kellesz kérnek,tudom,hogy tök gáz lesz az egész.vagy kinevet megint.vagy ahogy múltkor,megvonja a vállát.de most ez nem olyan volt,mint akkor,először.lehet,hogy csak azért,mert félrészeg voltam minden egyes ölelésnél meg mondatnál,de mégis.
ahhoz képest amúgy,hogy mindenki bekészült,hogy 11től hamarabb nem mászunk haza,már 9 előtt hazafelé vezettük a bandát.ádám,kriszti meg én hánytattuk a banda többi részét,meg minden.ez az első ilyen élményem,és még erre se emlékszem tisztán.az emeleti rész foghíjas,a hintaszékben józanodós az még megvan,a hánytatós is,a jégen elcsúszós is és a 'részegen miért nem szégyellünk?' rész is tiszta.elég hamar kijózanodtam,aztán már jó volt,bár a zsírozást még most se értem.:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése