darabokra hulltam,de baszok rá,már kezdem összeszedni magam.végülis tök hülyeség miatt vagyok mosottfos.anyu is már megint itt izél,mert nem hoztam haza a tízórai dobozomat.még ő is idegesít ilyen hülyeségekkel.de ez legyen a legnagyobb bajom ma.amikor N.-t láttam a buszon,utánakiabáltam.bárcsak en tettem volna.kérte,hogy hívjam fel,akkor,és ott.felvette,és csak azt a két szót tudtam kimondnai,amit minden magyar szerintem kimond ilyen helyzetekben.kissé összeomlott bennem az a kép,amit mrá egy ideje déldelgetek.már annyi mindent elterveztem Á.-val kapcsolatban,és most fuccs.
bár már kezdem megszokni.
amúgy meg van bakkancsom.vagy valami olyasmim.mindenesetre örülök neki.legalább ennek.
„Valaki nagy történeteket talál ki magának, igen, és évekig élhet úgy, hogy hisz bennük, nem számít, milyen őrültek, milyen valószínűtlenek, hordozza őket, és kész. Még boldogítóak is. Boldogítóak, és akár soha nem kell szakítani velük. Mégis, eljön egy nap, amikor minden ok nélkül valami megpattan a nagy képzelgő szívében, és ott áll, értetlenül, föl nem foghatja, miért nincs már vele az a mesebeli história, hogyan került rajta kívülre, mintha valaki másnak az őrülete volna, tudván tudva, hogy az a másvalaki ő maga. Ennyi. Olykor elég hozzá valami semmiség. Egy kérdés.” Alessandro Baricco
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése