egy kócos majom a szélben

hiába kezdtem el neki mesélni arról,mennyire gyakran érzem azt,hogy el kell innen húznom,nem értette,miért.bár nem is mondtam okokat,talán abban reménykedtem,magától rájön,és nem csak rámondja,hogy 'értelek',hanem komolyan fel is fogja.de mit is várok én el tőle? vagy bárkitől.kevés embert ismerek,aki komolyan teljes egészében vágja,amit én elmesélek,legyen az akármilyen hülyeség...és igen,el kell innen mennem a francba.vágyom a nyüzsgésre,az éjszakai életre,a régi,magashomlokzatú társasházakra,az utcán hömpölygő autó folyamokra,az emberek közelségére.arra,ha éjjel kinézek az ablakon lássam a tagokat,akik pezsgők üveggel a kezükben vágnak a hazafele útnak,vagy akik egy koncert után kicsit becsiccsentve,a zenekar slágereit énekelve,csókolózva ,mámorban keresik a lakásukat.a romkocsmákból,sörözőkből kihallatszó muzsikára,hangzavarra,a graffitis falakra,a kopott zebrákra,zöldreváltott jelzőlámpákra,az egyetemre.az életre.
talán a jövendőbeli művtanárom  fogalmazta meg úgy ezt az egészet,hogy az találó volt,és mindent egybe foglaló.azt mondta:"vágytam a kánaánomra,a művészek kánaánjára".oh,igen,pontosan.neki ezt Pest nyújtotta,ami után jelenleg én is áradozom.nem tudom mi az,ami annyira magával ragadja az ilyen embereket,vagy legaláábbis hasonlókat,mint én...bár sejtem,de ezt még magamnak se vallanám be.nem mondhatok olyasmit,hogy húdenmilyenkicseszettjólenneottnekem ,de mégis,miért ne?tudom,hogy mindezektől,amit az előbb leírtam,ha szerencsém van,4év választ el.négyszer tízhónapnyi tanulás,művészet,Kassa.és négyszer kéthónapnyi nyár.azt hiszem majd belebolondulok,hogy ott lehessek.de addigis szívom a szomszéd szemetének füstjeit,amit féltizenkettőkor éget majdnem az ablakom alatt.és igen,tudom:"mindenhol felejtőt találsz,eltűnsz innen akármerre jársz,mindig az fogad,hogy belehalunk.mind belehalunk.

bohócok vagyunk,és mind belehalunk.!!!!

nem szeretem,ha valamit megígérnek nekem,még akkor sem,ha azt kérem, hogy ígérje meg hogy sdfghjkiuztrdcfvbnmliuztr.én se szeretek ígérni.sőt,egyenesen utálok,csak félek ezt bárkinek is elmondani,főleg azoknak,akinek ezt cselekszem.örök boldogságot,szerelmet,szeretet meg főleg utálok.szeretem a kockázatot,a 'nem vagyok biztos a dolgomban' helyzeteket,amikor várom,hogy mit hoz a holnap,hogy megszegem e az ígért szavamat.de a másik részéről ért csalódást ugyancsak nem kedvelem.
nem is az,hogy nem szeretek ígérni,hanem az,hogy nem merek.egyenesen félek.amikor leírok valamit,vagy kimondok egy bizonyos dolgot,amit kurva komolyan kell gondolnom,vennem,mindig belerezzenek.áá,dehogyis,hülyeség,hogy mindig.az elmúlt két napban éreztem ezt a legerősebben.sőt,most először.bizonytalanság,bizalom hiány és szerelem.e három keverékét kerülje,aki csak tudja,én mondom,mert félelmetesen szar érzés.épp ellenkezője annak,amikor elkezdem hallgatni a magam adom-at.na,az az,ami félelmetesen kicseszett jó érzés.