sose találunk tiszta csészét.a frissen leforrázott kávét is teafoltos bögréből szürcsöljük,de nem zavaró már.ha dívák lennénk,a rúzsnyomot fehér kesztyűnkkel távolítanánk el a csíkos bögrénk oldaláról,de a mi esetünkben ez se egy olyan dolog,ami zavarónak bizonyulna.sose értük meg,vagy csak nem akarjuk,hogy mi olyan lényeges abban,ha elmosom a csészénket.úgyis koszos lesz.ez hasonló ahhoz,hogy minek enni,ha úgyis éhes leszek?...a kanalainkat a takarítónő már ellopta,a cukrot azzal kavarjuk fel,ami kéz alatt van,majd tök egyszerűen magunkba töröljük,vagy lenyaljuk.aztán jön a nap,amikor belépünk a fürdőszobába,és valakiben feléled valami.majd tízpercen keresztül csobog a víz és csörömpölés hallatszik.az ajtó záródik,a lámpa leoltódik,az a valaki kilép.rá egy percre utána megyünk.lámpa fel,ajtó ki.sorba sorakoznak a tiszta csészék.hiányzik belőlük az élet.tisztaság,sehol egy oldalára száradt,lefolyt kávéfolt se.az alján egyiknek sincs teafilter vagy odaszáradt cukor szemcse.nem sokáig.
a padlón a linóleum pedig tocsog a vízben.
hát megéri?
aztán meg megint egy kurva hetet várnunk kell,míg valakiben feléled valami,és felmosogat
nem,nem én leszek a következő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése