kedd, november 22

a mai nap.kellemes volt talán.de csak az a része,az a pár perc,amit a jövendőbeli sulim alaksorában töltöttem.a mávészeti részlegen.festlk illat,ecsetek,paletták közt,na meg ott volt egy csomó ismerős arc.alapból szeretek belépni abba a terembe belépni,de ahogy ma megláttam a táblára,papírmeccettel felfújt Quimby feliratot,tudtam hogy hello,jól jegyezz meg,mert én szeptember 5-án itt leszek.fuckyeah.meghát ott volt a zsolt is.mindkettő.rögtön ahogy oda mentme hozzá,gratulált a pályázathoz meg minden.jaj,szeretem ezt az embert.aztán meg,bár tudtam,hogy úgyse fog rá tudni válaszolni,újra lementem hozzá és megkérdeztem a tehetségvizsga időpontját.hát nem csalódtam,komolyan nem tudta.de mégis jól esett belépnem a nagyon erős,törökkávé illatú terembe.mátol mindenhéten kétszer,najó,egyszer és mindenmásodik héten kétszer rajzra járok meg iylesmi.muszáj,szükségem van rá,kívánom.és amúgy is,elgyepesedett a kezem.najó,annyira nem,az a jimbo kicsit feloldotta a görcsöket,de mégsem vagyok vele elégedett.fotón egyáltalán nem mutat jól.
a suli épülete nagy és régi.műemlék.nincs rajta felújításra utaló nyomok,csak hallani lehet,ahogy a tornatermet kicsit megbabrálják.kalapács és fúró.de ez az átalakítás is minimális.sokaknak nem tetszett.én viszont imádom. a szűk lépcsők és a kis soztyálok.mr.bean a kakasülő ajtaján és telefonfülke könyvesszekrények.viszonylag kedves tanárok és szimpatikus diákok.fotók,festmények rajzok a lépcsőházakban.összefestett padló és bútorzat.zsúfoltig tömött szertárak és egymásra akasztott térképek.eltört csapok és rozsdás mosdók.de a padlózat ugyanolyan szépen kopog,mint amikor ennek az épület folyosóin az első ember sétált végig magassarkúban.magas ajtók mögött kicsiny padok.összefirkált tábla és egy heverő az osztály végében.tiszacipős és szakadtfarmeros művészetitanár,kicsit borostás arccal.a levegőben keveredik a rézkarchoz szükséges sav és a festék lemosásához használt benzin illata.illat,nem szag.mélyeket lélegeztem,mikor odabent voltam.mások iránytváltoztattak.én csak megálltam az ajtótól lehető legmesszebbre eső ponton és mosolyogtam.otthont éreztem és megnyugvást.nem éreztem szigorúságot,fegyelmet.vagyis fegyelmet egy csipetnyit.de az mégis kell.a zenét még a csigalépcsőn hallottam,de mire odaértem,direkt kikapcsolták.de hallottam a tibit.szóval.szeretni foglak művészeti,bár tudom,néha szidni is foglak.ennyi :)

1 megjegyzés: