összeráncolt szemöldökkel ülök,és várok.várom már megint a pénteket.minden péntek délután 5 órától újra péntekre vágyom.mostanság túl sokat gondolkodom.de tök értelmetlen dolgokon.ahelyett,hogy azon törném a fejem,hogy fogom megúszni a holnapi kémiát,azon gondolkodom,mit érezhetett a tanárunk,mikor ma szlovákon helyettesített,és az osztály valami nagyon durva szinten majmot játszott.vagy inkább,hogy az osztály mit érzett.
rég ittam már forró teát.most megint sor került erre.talán már a nap sugarai épp úgy sütnek,hogy kívánják,hogy szörcsöljek.
rájöttem,hogy minnél hamarabb elszeretnék tűnni a mostani iskolám köréből.a társaságból főképp.sose hittem volna,hogy én valaha ilyet mondom majd,de valahogy nem kell már nekem ez a fajta élet,amit ők próbálnak eröltetetten élni.akármerre járok, mindenütt ismétlést látok.nem tudom,hogy ők rájöttek e már,de ugyanazt játszák el körbe-körbe.ugyanazokon a hülye poénokon röhögnek mindennap,ugyanazt művelik minden szünetben. én már ezt a játékot nem csípem.jó,néha jól esik,de nem ennyiszer. no jó,lehet,h én vagyok túl nagy igényű,de ez van. itt fogok megdögleni a mindennapi szürkeség ködében,basszátok meg.
mikor senki nincs, és nem is lesz,Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése