most ültem a géphez...illetve az internethez.kikapcsolt,nem múködött.gyakran van így,amikor úgy dönt a kis virtuális világom,hogy most nem hallgat rám.de a gép zúgott,a gitárom hátuljáról kapartam le a kurvaszarvilágvandeazértéljünk szöveget./nem,nem ez volt ráírva,de röviden ennyi/
jött rám a sírás,úgy éreztem,kiborulok.de olyan igazán,tényleg.jól is tett volna.amúgy milyen az,ha az ember komolyan kiborul ??
az elmúlt fél órában éreztem eddig a legjobban,hogy szükségem v
an Tibi és Livius hangjára.amit most körbe-körbe hallgatok,az nem más mint a következő számok: Halleluja,otthontalanság otthona,unom,szellő.nem tudom miért,de most ezekre van szükségem.a szövegeikre,hangulataikra.
"Unom e dalt és benne magamat is".ahogy a tű megkarcolta a gitár hátulját,és lassan lassan kopott le a nagyon rászáradt üvegfesték a gitár testéről,ráborultam.nemnem,sírni nem sírtam,mert nem lenne semmi okom rá....
mindenki háromra,tizenötnullanullára vigyázzban állt,és várta,hogy érkezik az Istenített mentorunk,jön a Tanárnő,de csak nem jött,csak nem jött egyik sem.ó,hát persze,azt,hogy tizenhatnullanullára volt megbeszélve a színjátszó,nem tudott senki.tekertem haza,mint egy hülye,rontottam be a házba,mint valami betörő,ettem meg az ebédemet,mint aki soha nem látott ételt,öltöztem át oylan gyorsan,hogy csuda és tekertem vissza újra a faluba.szörnyű ez a kapkodás,ahogy a darabunk főszereplője mondaná.egész idő alatta
zon gondolkodtam,hoyg hogyan fogom én azt megoldani,hogy egy rövidke Quimby-ajjajjaj bejátszás alatt átöltözzek és más szereplőt jelenítsek meg...végülis,csak menni fog.
kínos az újjonnan kapott szerepem.egy lány,aki kijött a parkba,hogy levegőzzön,közben egy srácot vár,akit,ami után megérkezik leseszar...odavág neki egy 'talán'-t.na,erre mondhatnám a fészbúkos szöveget,hogy ha egy csak azt mondja,hogy talán,akkor ráb@sztál barátom.no de segáz,ebben az esetben Vikinek/naja ,Nóra/minden egész jól sikerül...megfogom a kezét,és boldogan kiszaladok.na,ide most kéne egy cukimosoly.hogy mit fognak a kiskópék mondani erre,akik már ezelőtt is elkönyvelték,hogy szerelmesek vagyunk egymásba...a színdarabban még kézenfogva is látni fognak minket.ó,csudiklassz.
Nádasdi Petivel tök jóban lettünk.megszoktuk,hogy hülye,ő megszokta,hogy kis hülyék vagyunk,mindenen nevetünk,de mégis tudjuk komolyra venni a dolgokat.mint valami jó haverok.ő óriásikat röhög rajtunk,majd mi azon,hogy ő hogy röhög rajtunk.megszoktuk,hoyg ott avn,megszoktuk már a jelenlétét meg minden.rohadtul megkedveltük meg jön az estébé.tisza cipője van,sörsátoros pólója,és fehér mercije,ami naftára múködik.szeretei az epret,szereti a kávét,és az sem okoz neki gondot,ha narancslé és eper után issza meg a jó erős törökkávéját,ami mellesleg nagyon ocsmány.
több, mint három óra kemény munka van mögöttünk a mai napot nézve.jövőhéten ott kell lennünk Dunaszerdahelyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése