egy kócos majom a szélben

matematika volt,amikor kinéztem az ablkaon,és láttam,havazik.nagy pelyhekben hullott és sűrűn.az egész osztály megörült.én különösképpen.egésznap azt vártam,kicsengessenek hittanról,és három órát üssön az óra.gong.és a nagymutató derékszöget zárt be a kismutatóval.boldog voltam ennek az egy kattanásnak,mivel tudtam,mindjárt megölelhetem,megfoghatom a kezét és megcsókolhatom.a hóesésben.micsoda varázs.*-* de eljött az a perc,mikor kinyitották előttem az ajtót,és közölték velem,nincs sárospataki út,nincs ma smárk.nincs smárk már egy hete.pontosan.egy hete ilyenkor megcsókolt és átölelt.most bánom,h azt mondtam neki,hogy szeretlek.nem jó szó ez arra az érzésre,amit én érzek iránta. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... hogyha benned élnék beléd ölelném a bánatot,beléd csókolnám,mi fáj.fáj,hogy nem vagy itt.akárhányszor felmegyek facebook-ra mindig az online tagoknál kereslek,de mindig várnom kell,míg feljössz,és ez idő alatt én megveszek.sose hittem volna,hogy én valaha valaki iránt ilyesmiket érzek majd,de te kihoztad belőlem.nem tudom,megköszönjem-e vagy sem.de azért jó dolog ez a szerelem álnév alatt feltüntetett érzés,ami több is annál.