*

amit elkezdtem ,most talán befejezem:
...Olyan volt az egész,mintha még álmodnék.Senkiről és semmiről nem vettem tudomást a környezetemben.Csak mentem és mint aki nem is él,néztem magam elé,és megintcsak a lufik.És megintcsak ugyanazok a kérdések.Már kezdtem magamnak is idegesítő lenni.Méghogy a többieknek,akik kérdeznek és kérdeznek,de feleletet semmire se kapnak.Fizika volt.A 15 perces szokásos késéssel a tanár bejöt az osztályba.Ez a nap számomra elképesztően lassan telt,csak gondolkodtam és eléggé feltűnően viselkedtem.Nem szóltam egész nap senkihez,mindaddig,amig kinem léptem az iskola ajtaján ,amikor szokatlanul hangosan rámköszönt egy tökéletes fiú hang.Hátra néztem,de senkit se láttam.A köszönése eltérő volt a többi héntköznapi srác szokásánál,a hangélejétse is teljesen szokatlan volt.

most nincs erőm befejezni.. de azon gondolkodom,hogy hogyan is lesz ennek vége.lehet hogy könyv lesz belőle :D mert hosszúnak látom a folytatását..