reklám helye

kértétek, hogy mutassam meg a fotós oldalamat, hát tessék! (:

https://www.facebook.com/TothEmesePhotographyAndArtworks

augusztus volt. most meg már január huszonhét. 5 hónapja írtam utoljára, és most megitn itt vagyok, ahol a madár sem jár. annyi változott az egészben, hogy hagyok szóközt a vessző és a pont után, amire eddig nem pazaroltam az energiámat.

ja,szóval megint itt. csókra, ölelésre éhezve, meg jelen pillanatban egy kofa sörre is. vagyis arra szomjazva. az ismerőseim fészbúkon elérték az ezret, ahogy a fotós oldalam rajongóinak száma is. jó érzés... de még mindig jobb lenne szeretni. na meg szeretve lenni. de az még nagyobb külön fejezet.

annyiszor elvesztem már magamban. folyamatosan eltévedek, és az az állapot, amikor épp jó ösvényen bandukolok se tart sokáig. jön egy kicsi zavaró tényező, és minde a feje tetejére áll. hittem azt, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet, hittem azt, hogy bele tudok majd szeretni abba a sráca, meg azt is, hogy bírom az alkoholt. mindháromban tévedtem. meg olyan is volt, hogy megfogadtam, diétázok, tornázok, de megint csak arra eszméltem föl, hogy a tábla csoki elég gyakra enyhíti a szerelem utáni sóvárgásomat, és újra bebizonyosodott, hogy azért ágyban ülni, és logókat tervezni mégiscsak jobban szeretek, mint futni.

arra is rájöttem, hogy  suliidőszakban a legeslegjobb hely a rajzterem, ahol a 'kemény maggal' punnyadunk, és délutánonként pedig együtt sörözünk.

a cikkeket is elég sűrűn írogatom. kérdezek, válaszolnak, vagy ha nem, válaszolok helyettük én.

és meg lett a célom is, amiért foggal körömmel küzdeni fogok. legalábbis valahogy úgy.

matekból majdnem megbuktam, a spanyol tanáromat még most is utálom, és már túl szeretnék lenni a követkető féléven, hogy aztán egész nyáron együtt legyen a 'kemény mag' és alkossunk, esténként berúgjunk és átéljük a legjobb nyarunkat.

aztán nemsokára megint ellógunk pestre. vagyis ők csak most először, én már ebben tapasztalt vagyok. vagy valami olyasmi.

de amúgy még ígyis könnyű lesz eltévedni.

ennyi.

üres.

szeretetre vágyik.

augusztus van.
volt.
vége van.
lassan.de biztosan.
nekem is végem lesz.
egyszer biztos
de nem most.


jó volt.mosolyogtam-sokszor.szerettek bele a vigyoromba,én nem az övéjükbe.sose volt pénzem cigire,most már lenne,de most már ugye nem kell.táncoltam részegnek tűnve,pedig tök józanon a zpben,kértem képet pásztor samutól.nem kértem csókot,viszont kaptam egy balfasztól.csalta meg egy srác velem a barátnőjét.bebasztam,de nagyon,az unokatesóimmal.ja,előtte meg kellett őket ismerni.szóval igen,megismertem az unokatesóimat.és táncoltam egy gróffal.
balatonoztam.sok hullócsillagot láttam.minden este sört ittam,és beleszívtam milán cigijébe.ja,és kívántam is.sok badarságot,persze.végigénekeltem egy hetet.hajón táncoltam.életemben először bevallom,hogy nagyon kibasztam egy fiúval.könyvet nem olvastam,pedig akartam,viszont rengeteget fotóztam,és nagyon sokkal kevesebbet rajzoltam.két hétig táboroztattam,ellőttem vagy hatmillió fotót,viszont videót csak négyet.a nyárnak mindjárt vége,és én szerintem igazán éltem.azt a rohadt sulit mondjuk nem várom,de a rajzosztályt annáljobban.
sajnálatos módon,de nem lesz  a férjem se a kiss tibi,mert hát ő már apuka,se dávid,mert hátőőő.őt nem tudom miért,de nem lesz.de még mindig kurvára bukok az ápolatlan szakállas,hosszúhajú művészurakra.igen,tudom,hogy a tibi nem szakállas és még csak nem is ápolatlan.de ő a tibi.

bocsánat.

görbeest a javából.
hat fiú,egy lány.-ahogy az lenni szokott.
whiskey,sör,házi. sok liter.
és egy újabb fény az alagút végén,ami reményt adott.egy kis időre.

feltekersz az egyik faluból a másikba,srácok várnak.csak a felét ismered.-emese vagyok.hali.-ákos,máté,domi....ja,meg valami csabi is.okok,vágod,de még most se tudod,melyik melyik.mellékes.inni tudtatok így is.
az éjszaka közepén a földön feküdtél és a csillagokat lested.bejártatok két falut,mert haza akartak kísérni.hát,nem jött össze.szinte mindenki részeg.mindenki,mint egy papagáj,úgy ismétli a kérdéseit,és te,szintén,mint egy papagáj,úgy válaszolsz rájuk.de azért jót is beszélgettél,utcaszélen ülve a temető mellett,neon fények alatt.a suliról kezdett kérdezni,aztán lecseszted,hogy miért épp erről beszél....majd közölte,hogy talán pont miatta fog megdögleni a legjobb havernője macskája,és fognak kipusztulni a virágai.de megoldja.
aztán hazaindultál,de valahogy csak másnap reggel értél haza.ott aludtál.csókok közt aludtál el.mosollyal az arcodon.úgy ébredtél,hogy őt láttad először.ő felébredt,mondta,hogy te csak maradj nyugodtan...visszahúztad volna.de elment.
reggel mindenki másnapos,azt esznek,amit találnak,nevetnek az éjszakán.mondjuk így,utólag annyira nem vicces,.
aztán hazajössz,kezdheted kreálni a sztorikat,hogy hol aludtál,kinél,miért meg ilyesmi.és le vagy cseszve,mert ők az ilyenhez nem szoktam még hozzá.ok,bocsi,de hát nálatok ez így megy.már megszokták.ha tudnák,hogy a fele se igaz.

bocsánat.

maradék

megint elmentem otthonról.pedig lehet,hogy nem kellett volna most ezt tenni.akkor még jó mókának tűnt.az egyedül vonatozás,és idefele jövet valahogy reményekkel töltött el.ja,és épp ez itt a baj.
a már kékről,barnára festett hintában ülök.egyedül.kezemben kubiszyn viktor drognaplója,aminek a sorait jól esik enni.egyre hűvösebb van.körülöttem,bennem túl sok jó nem igazán történik.
a reménye elúszott,a nap már lement,a hajam megnőtt,a telefonom még most se csörög és sose az ír nekem,akit várok. hát igen,túl sok jó nem történik.
a gondolatok is egyre gyorsabban futnak ki a fejemből.leírni se érkezek őket.ez maradt.
jó kedvet remélve innám a sörömet,de már nincs benne.hallgatnék quimbyt,de le fogok merülni.és szívnék füvet,de az múltkor se segített.hát mihez kezdjek?
ha most hívna tépni,rohannék.de most nem ír.nem szólít aranyoskámnak,kedvesnek.se emesének.
a volt barátom verseit olvasom.
tőlük se lesz jobb kedvem.de azért respect.
azt hittem ez már összejön.
azt hittem,jó lesz.
talán tudnom kellett volna,nem csak hinnem.
baszni bele az egészbe.
pedig...pedig azt hittem,egyszer ott aludhatok nálad.ja,nálatok,bocsánat.
minden előttünk elhaladó ember arcában ismerősöket keresek.de az sose jön.bár talán nem kellene várni,és jönne.minden hangra felfigyelek,hátha ismerős,hátha hallottam már azt a hangot valamikor.de nem.egy hang se cseng ismerősen,egy arc mosolyát se ismerem.
 várom a jót.

menni kéne,de itt hagyni téged már nincs erőm.-énekeltem,majd bocsánatot kértem,mert tudtam,hogy nem szereted annáékat.
erőm lett volna,hiába fagyott szét minden porcikám...de nem akartam.sose éreztem akkora köteléket,mint akkor hozzád.csak feküdtem volna ott melletted,csendben,hidegben,hagytam volna,hogy melegíts és simogass.szórd a bókokat,amilyeneket még eddig soha senki.örültem volna neki.
megtanultam tőled,hogy a nagyapák halva születnek és megkínáltál finom borral.én is téged,epressel.aztán msánap egyedül ültem a tér kövezetén,és hallgattam,néztem,ahogy játszottok.körülöttem táncoltak. kalapos voltam,anya régi hátizsáka volt rajtam,és egy katonazöld kabát.és tornacsuka.a zöld szemem mindig téged kutatott.
emlékszem,tisztán emlékszem az első pillantásodra.nem csak én,fogadni mernék,te is.
....
inkább nem fejezem be.

nincsde.

sok víz lezúdúlt már a bodrogon.
túl sok csók csattant el,és túl sokan voltak,akik kapták őket.
sok mosolyt csalt arcunkra a nap.
nevettünk.
sok pénzt költöttünk alkoholra,
de már régóta nem iszunk kísérőt.
ráncoltuk homlokunkat,de nem öregedtünk tőle.
behangultuk a gitáromat,és lecseréltem a háttérképemet.
túl sokszor próbáltam átlépni  a határokat.
naponta másztunk fel a nyolcadikra.
-nem lett volna szabad.
rengeteg lepke lárva kelt életre gyomrunkban.-egyedül nem élhetsz örökre.
rájöttünk,hogy a pohár semmi más,csak pohár.
mégis öregszünk.
diákok lettünk az iskoláért,de amúgy utálnak.
mindannyiunknak van története.
gondolatblokk.-de nem mi vagyunk a világ legjobb szakácsai.
szegedi ifijuság..hitték ezt rólam,pedig 6órát utaztam azért,hogy az legyek.
csókok.
a zsiráfokat nem csak én szeretem.és kalapot se csak én hordok.
szeretem a kalapot.
a kákettőt is.
a nagyapák halva is születhetnek.
- hinni kell benne.
mindenben hinni kell.

nem értem ezt az egészet.de...nem kell de.

azt a jóléti úristenedet.
naponta járod be a várost,a lábad már szinte a nap végére nem is érzed.a nap se süt,csak a szél fúj,de még az sem kellemes ilyenkor.nem bírod,leülsz a szökőküt mellé és két tenyeredbe temeted a kezed,miközben arra törekszel,hogy minél több jó dolog jusson eszedbe,csakhogy ne sírj.
egyre kevésbé sikerül ez a dolog,pedig régen ez nagyon egyszerá dolognak bizonyult.
most csak összetört szívek,elkopott szénceruzák,rongyosra hallgatott slágerek,könnyes szemek,egyedül töltött délutánok,üres kollégiumi szobák,folyosók,sírós ölelések jutnak eszedbe. meg az elpocsékolt alkalmak,lehetőségek.
egy se rajzol az arcodra mosolyt.csak néha egy-egy egy kicsike,sodrott mosolyt.az se az igazi.
próbálsz kivergődni ebből az egészből.
néhéz.
ezis.basszus.nem haboskakaó.meg fenékig tejföl.
minden kis zaj idegesít.a galambok hülye hangja,a gyerekek kacaja,a csecsemők sírása,a kopogó cipők hangja,a magasan szálló repülő,a víz csopogása,az utcazenész muzsikája.
mélypont.
mélypont,amiből minél hamarabb ki akarsz kászálódni,de nem tudod,hogy láss hozzá.a nyárban bízol.a nyárban látsz némi reményt,némi vigaszt.
de már lassan remélni se mersz.az elmúlt egy hónap még ettől is elvette a kedvet.
lassan magadra se ismersz.
a rajztanárnak sírod el bajodat,könnyek nélkül,de tudja,hogy bőgnél,ha nem lennél túl büszke.egymást nyugtatjátok,buzdítjátok,hogy ne adjátok fel.
a csíkos karosszékben tudsz csak megnyugodni.a festékpacás padlós teremben,ahol még mindig kávéillat van,és még mindig jó zene szól.és egyre jobban szereted.egyre több jó emberrel találkozol ott,akikkel eléggé egy húron pendülsz.mosolyt csalnak az arcodra.ők erre képesek-pedig alig ismered őket.minden délután ott ülsz,némán,rajzolsz valamit,vagy írsz,esetleg a teásbácsi rajzfüzetét lapozod ezredszerre is.
a művészetről dumálnak.zubolyt hallgatnak,kávéznak,tiszacipőjük van,ismerik a quimby összes dalszövegét,ahogy a kispálét is,és szeretnek téged.legalábbis azt hiszed.
a tesódról kérdeznek,aztán órákon át beszélgetnek szívednek kedves dolgokról.
úgy érzed,sikerült megnyugodnod.mosolyogsz.
aztán kiküldenek a suliból...és újra minden előlről.

 

Megjárom a poklot engem átenged a lézer,
Kétszer indulok a lelkemért de nem elégszer.

mégis?

a toll és a tarcsi könyv most már jobb barátom lett,mint a blogger és a billentyűzet.
ott van a táskámban.mondjuk tollam nem mindig van,de legtöbbször tudok szerezni.tudod,néha semmi másra nem vágyom,csak egy ötpercnyi csendet a káoszban,egy kicsi nyugalmat,amikor elővehetem a tarcsi könyvemet,és írhatok. néha csak egy 'kurvaéletbasszameg' feliratot,de ez többet mond olykor,mint az több oldalas kisregények.
fekete.kék.lila tollak nyoma tölti ki az üres lapokat.boldogsággal tölt el,amikor kezembe vehetem,kinyithatom,és látom a fehér oldalakat,amik csak rám várnak,hogy teleírjam őket.
írni nem tudok.
jól írni.
nehéz.
de jó megküzdeni a szavakkal.
nehéz kiválogatni a rengeteg gondolatfoszlány közül azt a pont oda illő mondatot,amit leírok.néha épp a legidétlenebbet sikerül kiválasztanom.
erre csak később jövök rá.
mint egy csomó más dologra.
az ember általában mindig későn kapcsol.akkor kapja kezét a fejéhez,amikor már rég elcseszte a dolgokat.
tejóég...háyszor voltam ilyen helyzetben az elmúlt két hónapban.!.
fiatalság bolondság.
mégis....állítólag érettebb vagyok,mint a többi.
basszus.akkor a többségnek hány ilyen alkalma lehetett?

boldog voltam.

Ha próbálnálak se tudnálak elfelejteni,
Minden, mi volt, bennem él, a szívem úgysem engedi.

az az igazi boldogság,ami jó kedvel tölti el a szívemet,amitől a mosolyom oylan iagzán őszinte,sose tart sokáig.mindig tudom ezt előre.tudom,hogy ez nem lesz így mindig,előbb utóbb úgyis vége.most előbb lett vége,mint ahogy én azt gondoltam.