óhogyazaringószilvakékségjönnerám.

S én már nem, nem, nem
Úgy tűnik nem hagylak el sosem....

jah,kurvára úgy látszik,hogy ezt a hülye blogot,titeket,olvasók,nem tudlak elhagyni.hiányzik a pötyögés meg az a izébizékisgondolat./ezért fejezem így ki magam,mert nem tudom,mire is gondolok./utáltam,hogy állandóan feljöttem bloggerra,és olvastam a többieket,de nem kattinthattam arra a szar mittudoménmire,ami azt a következményt vonta volna magaután,hogy újbejegyzést írok,és ezt tudniillik,nem lehetett.de most mégis rákattantam,és itt vagyok,pötyögöm a pötyögöm szót.nem tudom,mikor írtam az előző bejegyzést,de rájöttem/amúgy sok mindenre,de közülük nem sokat osztok meg veletek/,hogy kurvára nem vagyok kitartó.alig bírtam egy hétig,amikor azt írtam,hogy egy két hónapig nem jelentkezem.na ennyit magamról.csalódtam életem legnagyobb ellenségében:magamban.

e pár nap alatt szinte ugyanazt csináltam.leterítettem a szőnyegemreaz ágytakarómat,lefőztem egy kancsó teát,meggyójtottam egy szál füstölőt,zenét kapcsoltam,magam elé vettem a festőállványomat,rajzoltam,festettem,méláztam.és rájöttem még arra is,hogy nekem semmi keresni valóm nincs a mávészeti iskolában.de nem ám.igen,nem ért meg senki,de ettől még nem leszek művész !!! nem avgyok más,csak egy a sok hülyelibatizenéves sorstársa.talán bolygót tévezstettem,vagy mi a frász,de nem vagyok több a többinél.az a baj,hogy én ezt mindig is így éreztem,csak a körülöttem élők sokasága gondolta ezt másképp.csak tudnám mi a frászért.

legviccesebb dolog számomra a földön...maga az emberség.

láttam egy riportot a szlovák televíziócsatornáján,amiben egy tüntetésről volt szó.azért tüntettek,hogy a marihuana legális legyen.vagy mi a csuda.azok az emberek.14 éves vagyok,bár mindnekinek azt vágom be,hogy 13,és az ilyen emberekben látom saját magam. a hosszúhajú,hosszúszoknyás lányokban,a rasztás hajú,batikoltpólós srácokban.nem tudom,jó-e ez,vagy sem,de nem tudok tenni ellene.ilyen vagyok én.áá,de ezt úgyse tudom elmondani.nem tudok beszélni,nem tudok írni;csak érezni.

Csak félsz attól, amit a véredben találsz.

Meglátják mennyit érsz.

Mondd mit veszíthetsz már?

Hisz mindent elbasztunk rég.

Mielőtt végigfojtanád

sok százezrek szívét,

Csak tapsoljál talán

A végén majd meghajlunk.

Mert nálunk ez így szokás!

Mert így nevelt az anyám

és hitt benne,hogy az ember jó

és vannak még csodák.

Már tudom, hogy tévedett.

Mert minden ember más.

Hogy élnél ma,ha tudnád

holnap vége és nem lesz folytatás.

Isten áldjon,hogy jobban fájjon!

Rémálmunkból áldás szálljon rád!