egy kócos majom a szélben

amúgy most infón ülök.a fülemben zakatol Szabó Balázs.éjjel őt hallgattam,és úgy tűnt,jól esik elaludni.nem csak a zene miatt,hanem azért is,mert totál ki voltam.földön hevertem.erőm elhagyott, az összes érzésem egy valamire váltott: kiborulás. annyira,hogy sírva fakadtam. a tanulnivalóim a fellegekbe szöktek,és nem győztem.már lassan a zene is kezdett idegesíteni,ami máskor nekiugraszt, bíztat,hogy írjam már le. most valahogy az se segített.idegesítő volt,és már csak azt vettem észre,sötét van, fúj a szél, és kezd esni az eső. aztán meg újra beszélni tudtam Nyünyüvel és Nórával.már 3napja nem nagyon hallottam felőlük.
és most itt.nyakamban két barátságnyaklánccal,kezemen a harmadik.aztán a szokásos békejel,és az apától kapott prágai virág.és van itt még valami. egy bogyós nyaklánc. amit Tőletek kaptam. ♥ és a könyvjelző..."szeretlek,s ha nem vagy rá érdemes,még jobban megérdemlem,hogy szeress." /Shakespeare/. most annyi minden kötődik hozzátok,hogy az csuda.jön rám a sírás.Nóra,téged vérge láthatlak majd szombaton.de Nyünyüt NEM ,és ez nagyon nem jó. :( ANNYIRA HIÁNYOZTOK. nemnemnem. " a távolság mehetne a levesbe"
de ma a szünetekben mégis jó.Csenge és Vicki jó társ ám'. most csak ennyi.
és mellettem Kuku Rólatok néz képeket.cuki*-*
______________________________________________________________

Nekiszegeztem én a kérdést, hogy szeretsz,
Nekiszegeztem én a kikötőben,
Mikor indultam én Dél-Afrika felé,
Úgy fél négy felé, mikor a nap forró,
Indul a hajó.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Őszes férfi, sapkáján aranysáv,
Nyári délután indulás előtt,
Most ez vagyok én, s a másik az te vagy.
Ami történt még itt, azt feledés fedi.

Minden álmomban
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.

Te segítesz, ha meggyújtom a lámpát,
Ébredés után még egy kicsit
Itt maradsz velem, mielőtt elfelejtenélek,
Elfelejtelek, majd váratlanul
Egy másik helyen találom magam,
Az a fogoly vagyok, számom 307,
Aki megszökik, üldözőit egy kis utcában lerázza,
Csenget egy helyen, s te nyitsz rá ajtót.
Jössz megint velem, de ezúttal sötét van,
Lépteink alatt ropog a kavics,
És egy kastély felé, ami úgyszintén sötét,
Csak a másodikon látni lámpát,
Amin függ a szemünk, míg az óvatos cipők
Csak az utat lesik, úgy megyünk ott.

Minden álmomban
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Fogoly vagyok, éppen most szökésben,
Csöngetek, s te nyitsz ajtót nekem.

Minden álmomban
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.
Százféle változatban te vagy velem,
És mindig te segítesz.