kedd, március 15


Atilla király országából nem kell már tovább hajtani a gulyát.
Ott a legelők dúsak, a víz édes, és a fák odvából méz pereg.


Hogy gondolhattad azt, hogy véletlen,
Hogy éppen most, s hogy épp ide születtem
Hogy azon a nyelven beszélek, amin Petőfi Sándor írt,
S hogy úgy érzem, az én dolgom hozni most a hírt

Túl vagyok már azon, hogy mindent elhiggyek,Amit a TV-ből vigyorgó alakok beszélnek
Ahol az igazság, és az adott szó már nem érdekel senkit
De engem az apám úgy tanított, hogy becsület nélkül az ember nem ér semmit

Megoldást, sajnos mást, én se látok, ezután
Nem számít, amit elvárnak
Az, amit érzek, az vagyok én
A kisfiamért, a szerelmemért
A nagy szavakra, tudod, nem áll rá a tollam, talán sejted is, hogy miért
Csak oda kell állnom, ahova kell, a barátomért, azért aki ért

Nem tudni dolgokról, az nem érdemNem válasz semmire, az, hogy nem értem
Harminc éve bámulom, ahogy mellettem mennek a dolgok
Nem figyel rám senki, és nem sok mindenkit érdekel, amit mondok

Magyarnak lenni, egészen mást jelent
A saját hazánkban látni a végtelent
A dombtetőn állva érezni, és tudni, hogy ki is vagyok
Mikor a sólymokat nézem,
Ahogy az otthonunk fölött köröket írnak az égen

március 15. ...nem csak arról szól,hogy szerte Magyarországon,és annak határain túl
ünnepségeket rendeznek,egy két gyerek kiáll a színpadra,én elmondja betanult versét,szövegét.igen,elmondhatja csak úgy,azt várva,hogy mikor lesz már vége...de akkor nem érti,és érezni biztosan nem érzi azt,amit mond,amit ilyenkor érezni kell. nem csak ezen a napon,az év 365 napjának minden 24 órájában.tudnod kell,hova születtél.tudnunk kell,nekünk felvidékieknek,hogy mi NEM és NEM vagyunk szlovákok. a lelkünk magyar,magyarul mondtuk ki első szavunkat,magyarul szóltál édesanyádhoz,és ezen a nyelven ismerkedtél meg szerelmeddel,barátaiddal...ma reggel úgy ébredtem fel,hogy tudtam,az év ezen napján nem szabad elgyengülnöm,felkell állnom,akármivel is dobálnak.akármi
volt tegnap este,hiába aludtam el könnyek közt,de ma,ma nem hagyhatom cserben népemet.várják,hogy kiálljak,és szóljak sorstársaim nevében is.hogy elénekeljem a Himnuszt,a Nemzeti dalt majd a Szabadnak születtél-t társaimmal.büszkén tettem fel a kokárdát,és vettem fel árpádsávos karkötőmet.
fer lenne most boldognak lenni? kérdezhetném ezt.vagy inkább sírjunk ? örüljünk,mert még van Magyar a Földön,vannak hazátszerető nők,férfiak,akik megtanítják gyermekeiknek mit jelent szeretni a hazát,kiállni nemzetiségünk mellett és megtanítják őket arra a nyelvre,amelyen Kölcsey,és Vörösmarty írt....hiába erőltetem,szavakba foglalni képtelen vagyok megfogalmazni azt,hogy mit jelent számomra a Magyarság,a Haza.

és most jöhetne az a rész,hogy "élj vele boldogan,áldásom rá" .tudtam,hogy nincs valami rendjén ,mert nem írt rám,meg semmi.és akkor jött a hír.no,hát ez van. valakinek veszíteni is tudnia kell.ugyanmár,de miért is kellett volna pont Ő nekem ? ez egy jó kérdés.talán az lenne a feleletem,hogy nem Ő kell,hanem a szíve,és a lelke.nem is érdekel,milyen külsőt ölt,de mégis,az amit rejt,az az,amiért tegnap érdemes volt sírnom.ma már,ahogy láttam a folyosón,kicsit jobban voltam.bár tudom,hogy ha oda jött volna, akkor csak egy szát böktem volna felé.egyébként nagyon örülök,hogy boldog,és gratulálok a barátnőjének,mert ilyen hamar beadta a derekát. nincs három hónapja,ahogy először beszéltem vele,mégis úgy tűnik,mitha egy év telt volna el attól a naptól.ezt mondta Ő is.azt is mondta,hogy nem bán semmit,sőt,örül,hogy úgy történtek a dolgok,ahogy.mégis..."én már távozom,ezt megúsztam szárazon,és bárhogy is számolom,egy cseppett se bánt"

és megint olyan leszek,mint régen.kiss tibi hangjába belebolondulós,fűben mezitláb járkálós,esőben táncoló,barátokkal nevető,rajzolni akaró,de nem tudó,hangokat nem ismerve gitározó,bő ingekben járó,tornacipős, borzos hajú,bublifukkot fújó,informatikán könyvet olvasó,ablakon kibámuló,elmerengős,eufóriába eső,fotózós kishippi.^^ és tavasznak örülős ! (:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése