mert...

mert mondani mindig könnyű,de cselekedni már sokkal nehezebb.könnyű azt mondani egy szomorú,csalódott embernek,hogy húzza már mosolyra a száját.kimondani dolgokat,amiket képtelenség megtenni,egyszerű.egyszerű,ha azt mondod élete szerelmét épp elvesztő lánynak,hogy felejtse már el,nem érdemli meg,hogy ennyit rágódjon rajta.

tegnap azt hittem minden jó lesz,és egy hét elteltével,végre egy őszinte,megkönnyebbűlt mosolyt tudok varázsolni az arcomra.csakhogy ez sem olyan ukmukfukk egyszerű.bekell hogy valljam, "itt semmi sem lesz ugyanúgy mint régen,egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg".mindent elrontottam köztünk egy életre.hiába mondja,hogy felejtsem e

l ezt az esetet,amikor nem megy.életemben soha nem éreztem nehéznek egy feladatot sem.egy algebria feladattal sem volt ennyi gondom,és nem is érdekelt.viszont ez felejthetetlen,és saját magamnak nem tudok megbocsájtani.nem fog soha többé úgy rámmosolyogni,mint eddig,és nem fog a szemembe nézni.

lehet,hogy jobb lettt volna,ha nem ír rám,és még mindig nem beszélünk ? nem. ezt kétlem.mert nem szeretem a haragot,nem szeretem az ellenségeskedést.nem,nagyon nem.

tudjátok,ahol tisztelet,ott szeretet,ahol szeretet,ott megbocsájtás,hol megbocsájtás,ott béke.

nem kell több.

nem kéne mindig jobbat,és egyre jobbat várni az élettől.nem hiába van minden úgy,ahogy.