elengedni a múltat,vagy minden egyes nap arra gondolni,milyen jó volt akkor,és visszasírni azt ?
elengedném a közös péntekeket,és elfelejtenék minden szót,amit nekem mondott. kitörölném az emlékezetemből a keze meleg szorítását,és őszinte ölelését.ukmukfukk,és már nincsennek emlékek. de jó lenne,ha ezt ilyen egyszerűen meglehetne oldani.de van egy olyan érzésem,hogy egy darabig még mindig érezni fogom az illatát,akármennyire is akarom azt elfelejteni.igen,van valami olyan idézet,hogy megszeretni egy embert egy perc is elég,elfeljeteni viszont egy élet is kevés.ez mekkora szívás már.az emberi szív percek alatt befogad egy embert,de nem foghatja meg az ember,és radírozhatja onnan ki. olyan de olyan egyszerű volna így minden.fájdalmak nem lakoznának a szívekben,nem ismernénk azt az érzést,hogy bánat.mindneki mosolyogna,minden arcon őszinte mosolyt látnánk,és az arcokon nem folynának végig könnycseppek,hacsak nem a nevetéstől,hiszen néha az is kell.
ma írtam egy 'verset',amit szeretnék befejezni,mert még csak oylan bicegős.szóval,valami ilyesmiről volna szó:
Itt már minden jó,
Csak a szívem vacakol.
Vacakol,mert szeretni akar.
Vacakol,mert egyedül maradt.
Azt hiszem,most lesz vége,
Felemészt ez a bánatféle.
Felemészt,és én meghalok,
Meghalok,és mindent itt hagyok.
(a bánat és a szívfádalom a legnagyobb gyilkos a földön.és ő nem kíméli egyik áldozatát sem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése