nem.nem és nem.nem akarom,hogy a magány felszippantson és elemésszen.azt hiszem,hogy de jól vagyok,vannak barátaim,van zene és van szeretet.de most nem érzem,azt hogy hú de jó.a rajzba,a zenébe és a betűkbe rejtőzöm a világ elől.és már lassan felszív a magány.itthon ülök,és négy fal közé zárom magam.azt hiszem,hogy ha a hangszóróból jó muszika szól,ütemes ritmusra énekelt szöveggel,már társsal vagyok körülvéve.de nem.ákost hallgatok.vele nincs is baj.csak velem.olyan dalokat választok,amik még jobban magam alá visznek.zuhogó esőben gitárra mentem,kék sál volt a nyakamban és egy narancssárga tarisznya lógott a válamon.minden szürke volt körülöttem,ezen a két dologon kívül rajtam is minden sötét volt.de nem,ott volt a szívem,ami színes,egyedi és bohókás.de senki se vette észre.még én sem.a szívem beburkolódzott a szörke köddel.mint az erek és az izmok befedték szürkén a színes szívem.lassan kezd teljesen elveszni a mindennapokban.a narancssárga tarisznya legmélyén ott volt a boldogság,a mosoly.de a sok-sok negatív dolog teljesen lenyomta azt a pár jó dolgot.kikéne őket kaaprni,és a felszínre ragasztani.de nem akarattal.
hétfő, november 8
nem.nem és nem.nem akarom,hogy a magány felszippantson és elemésszen.azt hiszem,hogy de jól vagyok,vannak barátaim,van zene és van szeretet.de most nem érzem,azt hogy hú de jó.a rajzba,a zenébe és a betűkbe rejtőzöm a világ elől.és már lassan felszív a magány.itthon ülök,és négy fal közé zárom magam.azt hiszem,hogy ha a hangszóróból jó muszika szól,ütemes ritmusra énekelt szöveggel,már társsal vagyok körülvéve.de nem.ákost hallgatok.vele nincs is baj.csak velem.olyan dalokat választok,amik még jobban magam alá visznek.zuhogó esőben gitárra mentem,kék sál volt a nyakamban és egy narancssárga tarisznya lógott a válamon.minden szürke volt körülöttem,ezen a két dologon kívül rajtam is minden sötét volt.de nem,ott volt a szívem,ami színes,egyedi és bohókás.de senki se vette észre.még én sem.a szívem beburkolódzott a szörke köddel.mint az erek és az izmok befedték szürkén a színes szívem.lassan kezd teljesen elveszni a mindennapokban.a narancssárga tarisznya legmélyén ott volt a boldogság,a mosoly.de a sok-sok negatív dolog teljesen lenyomta azt a pár jó dolgot.kikéne őket kaaprni,és a felszínre ragasztani.de nem akarattal.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
ne aggódj! hagyd, hogy felszippantson a magány! add meg neki magad! hidd el előbb utóbb nem fogja a fekete gyomra bírni emészteni a színes lelkedet, zenédet, gondolataidat, tárgyaidat... és köp egy nagyot, te meg ott állsz talpra esetten színesen, szépen! :)
VálaszTörlés(tudom)
ó,nagyon köszönöm ezeket a szavakat.őszintén segítettek.. csak egy a baj,félek tőlük.nem akarok egy szürke pont lenni a többi közt-én nem ez lennék.de ha az kell,h felfaljon,hát tessék.emésszen.
VálaszTörlés